Író: Németh Bence ()

Bepótolta a tavaly elmaradt Zánkai gólyatábort az osztály!

Egy tanuló kivételével mindenki részt vett a kirándulásban. A diákok Zánkára, az Erzsébet Üdülőközpont táborának programjain belül mentek.

Augusztus 14 -én, este 6 órától lehetett az iskola kollégiumába beköltözni, és másnap reggel 5:45 -kor már a buszon kellett tartózkodni. Ahogy eltervezve, 6 órakkor indultunk el, busszal. A cél nem rögtön Zánka volt, előtte még elmentünk megnézni a Tihanyi apátságot, majd körbe túráztuk a félszigetet.

Délután 5 órára megérleztünk az üdülőközpontba. Mindenkire QR kódokkal ellátott karszallagot adtak, azzal lehetett a programokra jelentekzni, illetve a "határt átlépni". A világoskék színt kaptunk meg mint színkód.

Mindenki nagyon barátságos volt a táborban. Mind a nevelők (másnéven TESÓk), mind a többi táborozó. Este megtörtént a beavatás, és elhangzott indulónk:

Tegnap a dokotor megvizsgált,
Aztmondta minden rendben,
De csóválta mégis a fejét.
Miért?
Mert a szívem világoskék!
Milyen a szyne ha derült az ég?
Világos, világos, világoskék!
Az igazán jó, az igazán szép?
Világos, világos, világoskék!

Később mi is előjöttunk a saját indulónkkal, amit folyamatosan ordítottunk:

Kis bírtok, nagy bírtok,
Az ESZEG -gel nem bírtok!

Másnap részt vettünk az első programon. Digitális kincskeresés volt a neve. A feladat az volt, hogy kaptunk egy tabletet, és különböző feladatokat kellett megoldanunk, vagy tárgyakat megtalálnunk hogy kiszabadítsunk egy fiktív karaktert aki elveszett az internet világában, Mr. Morgó Mumust. A feladat teljesítése után, mindenki kapott egy kitüzőt is.
Délután megnéztük a tábor saját strandját a balatonnál. A visszajelzések alapján mindenki a fürdéseket szerette a legkobban.
Az este tartogatott az első napra még egy nagyobb programot. A Children Of Distance nevű együttes lépett fel a tábor színpadján. Sajnos hamar be kellett fejezniük az éneklést, a majdnem mindennapos esti vihar és essőzések miatt.

Keddi napon délután kirándulni mentünk az nevelőtanárunkkal és az osztályfőnöklünkkel külön. Meglátogattuk Balatonfüredet, és ott Jókai Mór villáját, a szívkórházat, és azt hogy mennyire drága minden a Balatonparton.

Ismét új nap, talán én személyesen a szerdai napot élveztem a legjobban. Korán reggel sárkányhajózni mentünk. Két csapatra oszlott az osztály, azaz két hajóval mentünk. Elöl volt egy dobosunk, aki adta az ütemet és arra kellett evezni. Nekem nagyon tetszett mert úgy gondolom hogy csapatépítő volt a feladat.
Délután pedig a sümegi várba látogattunk el, és megnéztük annak minden részét.
Este elégettük közösen a táborban ért összes bánatot és rossz dolgot. Fel kellett írni egy cetlire, aztán összegyüjtötték és beledobták a tesók a dobozt a tábortűzbe.

Másnap reggel Szentbékkállára mentünk a kőtengerhez. A nevelőtanárunk nem gondolta volna hogy ennyire fogjuk élvezni ezt a programot. Ez is nagyon jó volt, a magas sziklák, és szakadékok között jó volt kipróbálni a mászóképességeinket.

Pénteken pedig reggel 9 órakkor ültünk is fel a hazafele tartó buszra.
Én ezt a tábort felfogom egy nxaralásnak. Igaz a hangulatom nem mindig volt a legjobb, de az más tészta. A problémámimon kívül imádtam az egészet, és egy nagy élmény volt számmora.

Közzétette: Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium - hivatalos oldal – 2021. június 16., szerda